
Talán nincs is annál nagyobb öröm, mint amikor egy pár megtudja, hogy kisbabájuk lesz.
Egy új élet kezdete amellett, hogy hatalmas öröm, ugyanakkora felelősség is. Ráadásul onnantól kezdve, hogy a kismama tudja, hogy egy új kis élet készülődik a szíve alatt, hirtelen nagyon sok lesz a teendő. Pedig a két csík megjelenése után még olyan távolinak tűnik az a 9 hónap.
Kisgyerekes anyaként azonban saját tapasztalatból tudom, hogy egy szempillantás alatt eltelik. Nem is említve azt, hogy bizony ez idő alatt nagyon sok mindent kell elintézni.

Milyen vizsgálatok várnak a kismamára?
Az biztos, hogy életemben összesen annyiszor nem jártam orvosnál, mint abban a 9 hónapban, amíg a kisbabámat vártam. Természetesen ez nem panasz, mert nagyon megnyugtató, ha az ember lánya tudja, hogy jó kezekben van ő is és a gyermeke is, és figyelnek rá. Az első 1-2 alkalom után teljesen természetessé válik, hogy négyhetente megjelenünk a nőgyógyászánál, amikor is ultrahangon megnézik, hogy minden rendben van-e, jól fejlődik-e a pici.
Ezen felül ott vannak a genetikai ultrahangok, amelyeket a 12. és a 20. héten kell elvégezni, valamint a vérvételek és a cukorterhelés is. Ez utóbbit kicsit szürreálisnak érzem azzal a hatalmas mennyiségű cukorral, amit szerintem alapesetben egyetlen kismama sem fogyaszt el együltőhelyében, de ha ez kell, akkor ez kell. Közben ott a háziorvosi, valamint a fogorvosi vizsgálat, és ha esetleg az anyuka szemüveges, akkor nem árt egy szemésszel is konzultálni.
És persze mehetünk még számos olyan vizsgálatra, ami nem kötelező, de minket esetleg megnyugtat. Ilyen például a Nifty vagy Prena teszt is, amelyek esetében vérből szűrik ki az esetleges genetikai rendellenességeket, vagy az 5D-s babamozi.

Gyógyszerek, vitaminok, ruhák
Nem kérdés, hogy a gyermekünknek a legjobbat szeretnénk már a fogantatás pillanatától kezdve, ezért nem csupán a vizsgálatokra megyünk el becsülettel, de megveszünk minden vitamint és egyéb készítményt is, amit az orvosunk vagy a védőnő javasol. Szedünk folsavat, omega 3 kapszulát, terhesvitamint, majd magnéziumot is.
Ha pedig sajnálatos módon valamilyen krónikus betegség is végig kíséri a várandóságot (pl.: vérnyomás problémák vagy cukorbetegség), nem szedhetjük automatikusan azt a gyógyszert, amit esetleg addig kaptunk rá, váltanunk kell olyanra, amit kismamák is biztonsággal alkalmazhatnak.
Általában minden betegségre 1-2 ilyen gyógyszer van, ami nem csoda, hiszen ki az, aki várandósan bármilyen gyógyszerkísérletben részt venne? Természetes, hogy senki nem tenné ki ennek a babáját, így marad az az 1-2 bevált gyógyszer, amiről már biztosan tudható, hogy ilyenkor sem okozhat gondot.
És akkor még nem beszéltünk a kismama ruhákról vagy azokról a speciális krémekről, amelyekkel a bőrünk állagát óvhatjuk meg abban a 9 hónapban, amíg a kisbabánk növekszik a pocakunkban.

Miből és hogyan?
A fenti felsorolás közel sem teljes, hiszen abszolút egyénfüggő, hogy ki mire vágyik, vagy mitől érzi magát biztonságban.
Az viszont már ennyiből is kitűnik, hogy a várandóság – amellett, hogy a legnagyobb öröm a szülők életében – igen komoly anyagi terhet ró a fiatalokra. Sokan döntünk úgy, hogy még a kötelező vizsgálatokat is inkább magánúton intézzük, a nem kötelező vizsgálatokat meg aztán főleg, sőt, nem ritka, hogy valaki a szülést is. A vitaminok, a gyógyszerek, a ruhák és krémek, a kórházi csomag pedig szintén nem olcsó mulatság.
Ha ehhez még hozzávesszük a babakelengyét, és esetleg azt a tényt, hogy lehet, hogy még nagyobb lakásba is kell költözni, csak úgy repkednek a nullák. Fiatal házasként, kisgyermekes szülőként magam is tapasztaltam, hogy nem könnyű úgy gazdálkodni, hogy könnyedén jusson mindenre, ezért érdemes minél hamarabb gondoskodni az anyagi biztonságról is.
Hogyan?
A válaszért keress bizalommal!
Recent Comments