Az esküvőszervezés nem egyszerű dolog, rengeteg mindre kell gondolnunk.

Miután felocsúdtunk a lánykérés okozta örömmámorból, egyből ránk szakad az esküvőszervezés terhe. Mind azt szeretnénk, ha a nagy nap tökéletes lenne, ezért természetes, hogy szeretnénk mindent időben megszervezni. Azonban annyi mindenre kell figyelni, hogy könnyen becsavarodhatunk. Hogy ne bolonduljunk meg teljesen az esküvőnk napjára, nézzük, hogy milyen lépéseket érdemes betartani.

A legelső lépés, hogy tűzzük ki a dátumot és a maximális költségkeretet is. Ezek nélkül bele se kezdjünk, hiszen minden egyebet ezek határoznak meg. A dátum azért fontos, mert anélkül még árajánlatot sem tudunk kérni a szolgáltatóktól, nemhogy egyéb egyeztetésbe belekezdeni. A költségkeretet pedig azért maximalizáljuk, mert nagy valószínűséggel egyikőnk zsebében sem lapul egy végtelenített bankkártya, és muszáj figyelni arra, hogy az álmainkat észszerű határokon belül tudjuk megvalósítani.

Ha megvan a dátum és a keret, írjuk össze a vendégeket. Tudnunk kell ugyanis, hogy hány fővel számoljunk. Ez a helyszín, a catering, a köszönőajándék miatt is fontos. Ha ezzel a 3 alaplépéssel megvagyunk, belevethetjük magunkat a szolgáltatók keresésébe. Szükség lesz helyszínre, catering cégre vagy étteremre, cukrászdára, szertartásvezetőre, ceremóniamesterre vagy vőfélyre, fodrászra és sminkesre, fotósra, videósra, zenekarra vagy DJ-re, dekorosra, virágkötőre, ékszerészre, valamint ruhára, cipőre, és egyéb kiegészítőkre is. Fontos, hogy mindenre több árajánlatot is kérjünk, hogy tudjunk válogatni.

A szolgáltatók közül először a helyszínt foglald le, majd utána szépen sorban az összes többit is. Ezen jobb túlesni minél hamarabb, hogy utána az apróbb dolgokra koncentrálhass, és ne kelljen idegeskedned amiatt, hogy lesz-e torta, vagy szép sminked a nagy napon.

Ha a főbb irányvonalak és szolgáltatók megvannak, foglalkozhattok a ruhák, a dekorációk, a köszönőajándékok, a zenék és a meghívók tervezésével is. Ez azonban már a kellemesebb része a szervezésnek, és a szolgáltatók kiválasztása után szinte gyerekjáték lesz.

error: A tartalom a honlap tulajdonosának szellemi terméke!