A koronavírus a biztosítókra is nagy hatással volt

A világjárvány természetesen a biztosítókat sem kerülte el, hiszen jelenleg is többezren fertőződnek meg naponta a vírussal. Azonban a biztosítók – ahogyan 2008-ban is – válságállónak bizonyulnak, és annak ellenére, hogy a tavalyi rekordévhez képest némi csökkenés, illetve stagnálás várható, a vírus nem döntötte be az ágazatot.

Milyen kihívásokkal kell szembenézniük a biztosítóknak?

Alapvetően három területen kellett a biztosítóknak felvenni a kesztyűt a vírus miatt kialakult helyzetben. Ez megmutatkozott a megváltozott ügyféligényekben, a szűkülő üzleti lehetőségekben és az értékesítési hálózat átalakulásában. Ez utóbbi kívánta a legnagyobb rugalmasságot és gyorsaságot, hiszen a biztosítási szektor alapvetően a személyes találkozókra és a személyes értékesítésre épül. Azonban jelen helyzetben pont ezek a személyes találkozók nem valósulhatnak meg.

A járvány miatt átalakultak az ügyféligények is, ami két területet érintett igazán. Egyrészt az embereket az érdekli, hogy a meglévő élet – és egészségbiztosításuk milyen szolgáltatásokat nyújt abban az esetben, ha megfertőződnek a koronavírussal. Másrészt pedig amiatt indult egy roham a biztosítók felé, hogy a hosszútávú megtakarítások miként szüneteltethetők vagy hogyan lehet csökkenteni a havidíjukat, abban az esetben, ha annak fizetése gondot okoz, mert például az illető elveszítette munkáját a COVID-19 járvány következtében.

Ezzel szorosan összefügg a harmadik probléma, miszerint a biztosítók tere szűkült az idei évben. Ez egyrészt megmutatkozik abban, hogy a tőke – és pénzpiacokon komoly pánikot okozott a vírus megjelenése, ami miatt az a fizetőképes réteg is más befektetési és megtakarítási lehetőség után néz, aki tudja fizetni a díjakat. Másrészt pedig a turizmus összeomlásával az egyébként jól termelő utasbiztosítás szinte teljesen kiesett.

Mi a megoldás?

Az első és legfontosabb intézkedés, amelyet kivétel nélkül az összes biztosító bevezetett, az online értékesítés volt. Az előírásoknak és az óvintézkedéseknek megfelelően csökkentették a személyes találkozók számát, a folyamataikat pedig úgy alakították át, hogy azok teljes egészében digitális módon is kivitelezhetők legyenek.

Emellett a termékeikkel is reagáltak a kialakult helyzetre a biztosítók. Míg korábban az összes biztosítónál kizáró okként szerepelt egy esetleges világjárvány, a jelen helyzetben a koronavírus kivételt képez. A biztosítók kórházi ellátás, keresőképtelenség és halál esetén is segítséget nyújtanak. További könnyítést jelent az is, hogy a várakozási időt lecsökkentették az átlagos 6 hónapról mindössze 30 napra, sőt, olyan is van, ahol mindössze 2 hét a várakozási idő.

Hogyan alakult az idei év?

Annak ellenére, hogy a turizmus szinte teljes lenullázása miatt az utasbiztosítások száma egészen elenyésző, maga a biztosítási szektor elég jól szerepelt az idei évben is. Bár a tavalyi évhez képest – amely kiemelkedő volt a biztosítók körében – stagnálás figyelhető meg, az ágazat nem omlott össze. A várakozásokkal szemben a megtakarítások és a rendszeres díjú biztosítások esetén sem történt tömeges felmondás, és a biztosítók sikeresen átálltak az online értékesítésre.

error: A tartalom a honlap tulajdonosának szellemi terméke!