
A gyerek kamaszkora ismeretlen terep minden szülő számára. Az addig aranyos és közlékeny csemeténk, hirtelen zárkózott lesz, mindent harapófogóval kell kiszedni belőle és legszívesebben szóba sem állna velünk. Ez az időszak a legtöbb esetben igencsak próbára teszi a szülők türelmét, és be kell vetni néhány apró trükköt, hogy meg tudjuk őrizni a jó szülő-gyerek kapcsolatot.
A legfontosabb talán az, hogy ne vegyél magadra mindent. A kamasz dolga az, hogy felállítsa a határokat és ismerkedjen az érzelmeivel, meg ezzel az egész új helyzettel. Ezt csak úgy tudja megtenni, ha elmegy a végsőkig, sőt, néha át is lépi azt. Ez gyakran tiszteletlen viselkedésben nyilvánul meg. Szülőként ilyenkor hajlamos vagy azt gondolni, hogy te rontottad el a nevelését, a gyerek is szívesebben lenne árva, ezért minden bizonnyal te vagy a szülőség kudarca. Hidd el, nem vagy az.

Gyakran meg fog bántani, de akkor se veszítsd el a fejed. Biztonságos környezetet teremtettél neki, ami miatt nagyon jól tudja, hogy akkor is szeretni fogod, ha túllő a célon, ezért bizony néhányszor meg fogja tenni. Ilyenkor azonban ne hirtelen felindulásból ess neki, higgadj le te is és adj időt neki is. Amikor pedig mindketten megnyugodtatok, beszéljétek meg a problémát.
Ugyanez vonatkozik a hatalmi harcokra is, amelyekbe szintén nem érdemes beleállni szülőként. A kamasz függetlenedni akar, és azt akarja érzékeltetni, hogy ő is már felnőtt, ezért minden lehetőséget megragad arra, hogy ezt bizonyítsa. Ne menj ezekbe bele, inkább minden esetben ajánl neki választási lehetőséget. Döntse el ő, hogy ma este részt vesz a rég leegyeztetett családi programon és akkor a hétvége lehet a barátoké, vagy kihagyja a haverok miatt a nagyi szülinapját, de akkor hétvégén nem mehet sehova. Lehet, hogy hihetetlen, de jól fog dönteni.

Ehhez szorosan kapcsolódik az is, hogy ne oldj meg mindent a gyerek helyett. Ha ő már elég felnőtt saját maga szerint is bizonyos dolgokhoz, nyugodtan átadhatsz néhány olyan feladatot neki, amit eddig te végeztél érte vagy helyette.
Végül pedig elengedhetetlen az is, hogy tiszteletben tartod a magánéletét. Nyilván észszerű keretek között, de ne olvasd el az üzeneteit, ne kutasd át a szobáját, mert ezzel nagyon könnyen eljátszod a bizalmát. Ha valami olyanra készül, amit nagyon nem támogatsz, beszélj vele. Hallgasd meg a véleményét és az érveit, majd oszd meg te is a saját tapasztalatod. A kapcsolatotok alapja a bizalom és az őszinteség legyen és akkor jó esély van arra, hogy úgy vészelitek át a gyerek kamaszkorát, hogy meg tudjátok őrizni a jó szülő-gyerek kapcsolatot is.

Recent Comments