
Szülőként azt szeretnénk, ha gyermekünk könnyebben boldogulna majd az életben, és a legtöbben ennek zálogát a tanulásban látjuk. Éppen ezért szeretné a szülők többsége, ha a gyermeke érettségi után egyetemen tanulna tovább. Az egyetemi képzés azonban komoly anyagi terhet ró a családokra, hiszen nem csupán a tandíjjal, de a lakhatás, az utazás, az étkezés és az egyéb kiadások költségeivel is számolnunk kell.
Néhány megdöbbentő szám: a 6 éves orvosi képzés tandíja kb. 16, míg a 10 féléves fogorvosi képzésé 13,5 millió forint. De a többi szakot sem ússzuk meg milliós díjak nélkül, hiszen például a jogászképzés is 3 millió forintba kerül, de még az óvodapedagógus szak elvégzése is több, mint egymillió forintos kiadást jelent. És ez csak a tandíj! Ebben nincs benne az albérleti díj, a hazautazás költsége, az étkezések, és minden más.

A fenti számokon végig nézve elgondolkodtató, hogy sajnos ma már nem csak a gyermekünk tehetségén múlik, hogy mi lesz belőle, hanem bizony az anyagi lehetőségeken is. Ennek ellenére egy felmérés szerint a szülők közel kétharmada úgy gondolja, hogy gyermekét majd az akkori havi fizetéséből fogja támogatni az egyetemi évek alatt. Ez azonban nem jó taktika, hiszen hatalmas terhet ró a családi kasszára. Sokkal kifizetődőbb már a gyermek egészen pici korában olyan megtakarítást indítani, amellyel kifejezetten a gyermekünket tudjuk támogatni. Ez havonta kisebb kiadást jelent, amivel a hosszabb távú célok is könnyebben elérhetők.
Recent Comments