
Magyarországon nagyjából a középiskolások egyötöde kollégista, ami amellett, hogy a diákoknak akár kifejezetten jó buli is lehet, komoly pénzügyi és logisztikai tervezést igényel a családoktól, a fiataloktól pedig önállósodást. Igaz ez főleg akkor, ha először költözik el a gyerek. Lássuk, mire is kell különösen figyelni ebben a helyzetben.
A költözés – mire van szükség és mire nem?
A kollégiumba való költözéskor nagy dilemma, hogy mit vigyen magával a diák és mit ne. Először is a teljes ruhatárat semmiképp ne. Nagy kihívás ez, főleg a lányoknál, de nagy valószínűséggel a kollégiumi szekrényben nem lesz hely az összes ruhának, ezért érdemes szelektálni leginkább a szezonalitást szem előtt tartva. Ezen a vonalon maradva említsük meg azt is, hogy nincs szükség sem mosógépre, sem pedig bútorokra, ugyanis minden szükséges bútor (asztal, ágy, szekrény, szék) lesz a szobában.
Tájékozódjunk, mielőtt mikrót, kávéfőzőt, vízforralót és mindegy egyéb konyhai felszerelést elpakolunk. Ha jól felszerelt a kollégiumi konyha, ezekre sem lesz szükség. Ugyancsak nincs szükség például nyomtatóra, ellenben a laptop elengedhetetlen lesz. Ma már nincs olyan iskola, ahol ne kellene beadandót írni, vagy ne kellene a tanuláshoz igénybe venni az internetet, emiatt ezt nem ússzuk meg.

Viszont ágyneműt, törölközőt, hajszárítót, poharat és bögrét, valamint egy kisebb túlélőcsomagot vigyen a gyerek. Ez utóbbiban lehet ásványvíz, csoki, rágó, száraztészta, tea, kávé és hasonló dolgok, hogy végszükség esetén is legyen mihez nyúlni.
Önállósodás
A költözés mellett a másik hatalmas változás az, hogy a kollégiumi lét lényegesen nagyobb önállóságot követel meg a gyerektől, mint az otthoni lét. A gyerek kikerül a családi fészekből, ezzel együtt pedig a szülők szárnyai alól is. Szülőként tanulni kell az elengedést, gyerekként pedig a leválást, ami egyik félnek sem könnyű feladat, főleg akkor, ha még csak egy 14-15 éves kamaszról van szó.
Azonban nem kell ezt sem tragédiaként megélni, hiszen számos lehetőséget tartogat ez az új helyzet a gyermek számára. Szülőként hagynunk kell, hogy a gyerekünk megugorja ezeket és szárnyaljon, ne állítsunk akadályokat és ne akarjuk a távolból is irányítani minden lépését, hiszen nem is lehet. El kell fogadnunk, hogy eljött ez is, és bízzunk abban, hogy a gyerekünknek tudtunk annyi útravalót adni, hogy az önállósodás sem okoz gondot és felelősségteljesen áll a kollégiumi élethez is.
Otthonosan a pénzügyekben is
A kollégiumba költözés egyfajta pénzügyi tudatosságot is megkövetel a diákoktól, hiszen most már saját magának kell megoldania az étkezést, és majd a hazautazást, valamint számos egyéb költséget is. Ez persze nem azt jelenti, hogy szülői segítség nélkül, viszont igenis meg kell tanulnia beosztani azt, amit otthonról kap.
14-15 évesen ugyan sokan már tisztában vannak az alapvető pénzügyi fogalmakkal, de a kollégium meg is követeli tőlük, hogy a gyakorlatban is önállóan kezeljék pénzügyeiket. A pénzügyi nevelés egyébként is egészen kicsi kortól nagyon fontos, ugyanis a mai világban elengedhetetlen, hogy már a gyerekek is magabiztosan tudjanak bánni a pénzzel. Szerencsére ma már számos olyan lehetőség közül választhatunk szülőként, amellyel biztosítani tudjuk a megfelelő hátteret a legkülönfélébb helyzetben, így például a kollégiumba való költözés során is.

Recent Comments