
A koronavírus most már mindenütt ott van, és minden korosztályt érint. Ennek ellenére a tapasztalat azt mutatja, hogy a gyerekekre valamiért kevésbé veszélyes, mint a felnőttekre, és a tüneteik is mások. Mai írásunkban annak járunk utána, hogy ez vajon miért van így, milyen tüneteket tapasztalhatunk a kicsik esetében, és mit tegyünk, ha beteg lesz a gyerekünk.
Miért védettebbek a gyerekek a koronavírussal szemben?
Az egyik legérdekesebb tapasztalás a koronavírussal kapcsolatban az, hogy a gyerekeket sokkal enyhébben érinti, mint a felnőtteket. Kevesebb gyermek fertőződik meg, és ha egy gyerek el is kapja a koronavírust, a tünetei általában enyhébbek és gyorsabban meg is gyógyul. De mi lehet ennek az oka?
Természetesen számos tanulmány vizsgálta már most is a jelenséget, aminek alapvetően több oka is van. Az első, és legmarkánsabb az, hogy a gyermekek immunválasza még teljesen más, mint a felnőtteké. Korukból adódóan a kisgyermekek még sokkal gyakrabban találkoznak először új vírusokkal és baktériumokkal, mint a felnőttek, ezért az ő immunválaszuk azonnali és mindent elsöprő, ez pedig a vírussal szembeni védekezésben meghatározó.
További indok az lehet, hogy a gyerekek esetében a vérerek még sokkal jobb állapotban vannak, emiatt kevésbé vannak kitéve olyan szövődménynek, mint például a vérrög képződés. A koronavírus fertőzést súlyosbítják az olyan krónikus betegségek, mint az elhízás, a cukorbetegség vagy a magas vérnyomás, mely a gyerekek körében szintén ritkább, az a kor előrehaladtával gyakrabban alakul ki.
A szervezet D vitamin készlete ugyancsak magyarázatot adhat arra, hogy a gyerekek miért védettebbek a vírussal szemben. Nagyon sok országban 1 vagy 3 éves kor alatt kötelező a D vitamint pótolni, ami szintén kulcsfontosságú az immunrendszer és a vírussal szembeni védekezés szempontjából is.

Milyen tüneteik vannak, ha mégis elkapják?
A gyerekek esetében igen gyakran előfordul, hogy a betegség teljesen tünetmentes, és, ha vannak is tüneteik, azok enyhébbek, és sokszor nem azokat a tipikus tüneteket produkálják, mint a felnőttek. A gyermekek esetében is gyakran számolnak be lázról és köhögésről, de sok esetben előfordul hányás és hasmenés, valamint bőrkiütés is.
Mit tehetünk, ha megbetegedett a gyerek?
Mivel a gyerekek tünetei nem tipikusak, és gyakran összetéveszthetők egyéb, ebben az időszakban szokásos betegséggel is – mint például megfázás vagy influenza – csak a teszt tudja kimutatni biztosan azt, hogy koronavírus fertőzésről van szó vagy sem. Éppen ezért, ha a gyermekünkön valamely tünetet vagy tüneteket tapasztaljuk, az a legfontosabb, hogy ne menjen közösségbe. Telefonon egyeztessünk a gyermekorvossal, aki minden egyéb tudnivalóval és hasznos tanácsokkal is el tud minket látni.
Mit mondjunk a gyerekeknek a koronavírusról?
Mivel a koronavírus és a vele szembeni védekezés meghatározza a mindennapjainkat, fontos, hogy a gyerekeknek is beszéljünk róla a koruknak megfelelő módon. Mondjuk el nekik, hogy ez egy olyan kórokozó, amit szabad szemmel nem láthatnak, de ott van mindenütt, ezért lényeges, hogy csökkentsük a megbetegedés kockázatát.
Magyarázzuk el nekik, hogy azért kell gyakran és alaposan kezet mosni, lehetőleg nem közel menni senkihez, hogy nehogy megbetegedjünk. Nagyobb gyerekeknek a maszkot is hordaniuk kell, ezért próbáljunk olyat választani, ami tetszik is nekik, hogy könnyebb legyen elfogadniuk ezt a tényt.

Recent Comments