Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy amikor mi magunk szülővé válunk, a mi szüleink nagyszülővé, ami számukra is egy merőben új szerep. Természetes, hogy amikor kisbabánk születik, el vagyunk foglalva azzal, hogy szülők lettünk, hiszen ez hatalmas változás, de ugyanilyen változás ez a nagymama és a nagypapa számára is. Nekik is meg kell tanulni, hogyan viselkedjenek ebben az új szerepben és mi is a feladatuk nagyszülőként.
A nagyszülő-unoka kapcsolat semmihez sem fogható
Ahogyan a szülő-gyermek viszony, úgy a nagyszülő-unoka kapcsolat is egészen különleges. Az unoka új értelmet ad a nagyszülők életének, igazi boldogságforrássá válik, jó esetben az unokának pedig a nagymama sütije a legfinomabb, és a nagypapával lehet a legnagyobbakat játszani. Ez a kapcsolat mindkét félnek szükséges, ugyanis tudományosan bizonyított tény, hogy a nagyszülői viszonynak köszönhetően a gyerekek kiegyensúlyozottabbak és boldogabbak, míg a nagyszülők egészségesebbek és szellemileg is fittebbek.
Azonban ahogyan a szülőséget, úgy a nagyszülőséget is meg kell tanulni. Ki kell tapasztalni, hogy hol van az az egészséges egyensúlyi állapot, ami az unokának és a szülőknek is kellemes, és a nagyszülőnek sem megterhelő.
A nevelés a szülők feladata
Nyilvánvaló, hogy az ember nagyszülőként felnevelt már legalább egy gyereket – az unokája édesanyját vagy édesapját – és ezért azt gondolhatja, hogy ő ezt jobban tudja. Ennek ellenére fontos megjegyezni, hogy a gyermek nevelése soha nem a nagyi vagy a papa feladata. Nagyszülőként az embernek az az elsődleges feladata, hogy szeresse az unokáját, törődjön vele, ha kéri, hallgassa meg, a többit pedig bízza a szüleire. A legegyszerűbb, ha a nagyszülő kimarad a nevelésből, még akkor is, ha az ő nevelési elvei teljesen ellentétesek a szülők nevelési elveivel.
Természetes, hogy nagyszülőként már lazább az ember, és az unokával szemben engedékenyebb, mint például annak idején szülőként volt, ennek ellenére a szülők szabályait nagyon fontos betartani. Nem érdemes mindent megengedni, amit a szülő kifejezetten kerül, mert ez csak konfliktushoz vezet, és a gyermeknek sem tesz jót, hiszen összezavarja.
A nagyszülő támasz legyen
Az talán egyértelmű, hogy a nagyszülő az unoka támasza, de itt most nem csak erre gondolunk, hanem arra is, hogy a szülő támogatója is legyen. Még akkor is, ha nem ért egyet némely döntésével, ne kritizálja és ne támadja. Sok idő eltelt azóta, hogy a nagyszülő kisgyermeket nevelt, el kell fogadni, hogy 2-3 évtized alatt sokat változott a világ és a nevelési módszerek is.
Éppen ezért, ha a nagyszülő esetleg valami olyat tapasztal, ami neki nem tetszik, beszéljen a szülőkkel, de soha ne olyan hangnemben, ami bántó vagy ítélkező. Fogalmazza meg az észrevételeit, de ne szóljon bele a szülők végső döntésébe. Ha pedig azt tapasztalja, hogy a szülőknek tanácsra van szükségük, akkor is a legjobb, ha bátorítja és biztosítja őket a támogatásukról. A nagyszülő legyen érzelmi támasz, jelentsen biztonságot akkor is, amikor a szülő elbizonytalanodik.
Recent Comments