Abban a pillanatban, hogy szülővé válunk, a gyermekünk lesz számunkra a legfontosabb. Onnantól kezdve azt nézzük, hogy hogyan tudjuk őt megvédeni, segíteni, támogatni. Ez utóbbi pedig nem csupán érzelmi, hanem bizony anyagi támogatást is jelent. Manapság szülői anyagi támogatás nélkül egy fiatal felnőtt nagyon nehéz helyzetbe kerül, ugyanis az életkezdés nagyon sok pénzbe kerül.

Ahhoz, hogy az ember jó állást kapjon ma már elengedhetetlen legalább egy diploma, és egy-két nyelv magabiztos ismerete. Emiatt, ha azt szeretnénk kiszámolni, hogy vajon mennyibe kerül az életkezdés a továbbtanulási költségekkel mindenképp kalkulálnunk kell. Ez nem csak a tandíjat jelenti, hanem a megélhetési kiadásokat (pl.: albérlet, étkezés, utazás stb.) is. Ehhez jön még az esetleges külföldi tanulmány, ami szintén nagyon jól mutat az önéletrajzban.

Azonban a szülői támogatás itt nem áll meg, ugyanis mind szeretnénk, ha a gyermekünk lakásvásárlásában is tudnánk segíteni bizonyos összeggel, illetve jó lenne az is, ha az esküvőjét is tudnánk finanszírozni. Ha fentieket összeadjuk legalább 10-15 millió forintra van szükségünk, hogy minden támogatást meg tudjunk adni a gyermekünknek. Hogyan lehet összegyűjteni ezt a pénzt? Dönthetünk úgy, hogy nem aggódunk ezen, majd előteremtjük akkor, amikor épp kell. Azonban a legtöbb szülőnek nincs egyszerre évente többmillió forintja feleslegesen, ezért sokkal biztonságosabb és kényelmesebb megoldás, ha egy megtakarítás formájában előre felkészülünk ezekre a kiadásokra

error: A tartalom a honlap tulajdonosának szellemi terméke!