
Természetes, hogy a legjobbat szeretnéd te is a gyermekednek mindenben. Igaz ez az élet minden területén, de az oktatásban különösen. Mivel szabad iskolaválasztás van, így gyakorlatilag ez a kérdés ott lebeg a szülők feje fölött onnantól kezdve, hogy a gyerek világra jön. De vajon mivel teszünk jót a gyereknek: ha állami vagy, ha magániskolába megy? Egyáltalán mi a különbség a kettő között? Mit tud a magániskola, amit az állami nem?
A magániskola előnye mindenképp az, hogy a gyerekek kisebb létszámban tanulnak, így több idő, és talán több figyelem is jut egy-egy gyermekre, mint az állami iskolában. Éppen ezért itt könnyebben meg tud valósulni a differenciált oktatás is, hiszen van arra kapacitás, hogy a gyermekek képességeit külön-külön is figyelembe vegyék. Ugyanakkor nyilvánvaló az is, hogy ezért igen komoly tandíjat kell fizetni.
Azonban mégsem jelenthető ki egyértelműen, hogy egyik vagy másik forma mindenkinek megfelelő lenne. Úgy vélem, hogy iskolaválasztáskor a legfontosabb az, hogy mindig a gyermekünk személyiségét és képességeit tartsuk szem előtt. Ne a mi, hanem a gyerek igényei szerint döntsünk, és igyekezzünk ahhoz megtalálni a leginkább megfelelő iskolát, legyen az állami vagy magán.

Recent Comments