Az egészséges életmód kapcsán sokaknak még ma is a koplalás jut eszébe, pedig egyáltalán nem erről szól. Sőt, a helyes táplálkozás csupán egyetlen szelete annak a nagy egésznek, amit egészséges életmódnak nevezünk. Ha szeretnéd tudni, mi minden járul hozzá ahhoz, hogy valaki egészségesen éljen, tarts velem!

Megfelelő táplálkozás

A helyes táplálkozás nem egyenlő a fogyókúrával, és nem jelenti azt, hogy csak salátát ehetünk. Sokkal inkább jelenti azt, hogy jó minőségű, és tápanyagban gazdag élelmiszereket fogyasztunk, és igyekszünk változatossá tenni az étrendünket. És ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem ehetünk meg olykor-olykor egy kis csokit, vagy hamburgert. A hangsúly sokkal inkább a mértékletességen és az arányokon van.

A megfelelő táplálkozás része pedig nem csupán az étel, hanem a folyadékfogyasztás. A szakemberek nem győzik hangsúlyozni, hogy mekkora jelentősége van annak, hogy mennyi vizet iszunk naponta. Az élet, és így a szervezetünk alapja is a víz, ezért, ha szeretnénk megőrizni az egészségünket naponta legalább két – két és fél liter folyadékot – víz vagy gyógytea – fogyasszunk el.

Rendszeres mozgás

Furcsa kettősség figyelhető meg ezen a téren, ugyanis egyre divatosabbá válnak az olyan mozgásformák, mint a futás vagy a kerékpározás, mégis elmondhatjuk, hogy népbetegség a mozgásszegény életmód és a belőle fakadó problémák. A modern élet velejárója ugyanis az, hogy sietünk, nem érünk rá, ezért mindenhova autóval megyünk. Emellett egész nap ülünk a munkahelyünkön – vagy jelen helyzetben otthon a home office-ban – és nem mozgunk semmit.

Pedig nem kell hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a rendszeres testmozgás, és mennyi jótékony hatása van a szervezetünkre, az életünkre, és a lelki egyensúlyunkra is. Éppen ezért az egészséges életmód szerves rész a helyes táplálkozás mellett a rendszeres mozgás is. Ez nem kell, hogy napi többórás edzést jelentsen, elég az is, ha hetente egyszer-kétszer elmegyünk egy nagyobbat sétálni.

Pihentető alvás és kikapcsolódás

Az ősember és a természeti népek együtt léteztek a természettel, ami azt jelenti, hogy annak változását vették alapul. Így nappal dolgoztak, éjszaka pihentek, hiszen nem voltak meg az eszközeik arra, hogy ne így tegyenek. A 21. században – sajnos vagy nem sajnos – nekünk már megvannak az eszközeink arra, hogy akár késő estig is dolgozzunk.

Pedig az egészségünk szempontjából elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás. Figyeljünk arra, hogy este már ne végezzünk olyan tevékenységet, ami meggátol bennünket a pihenésben és a nyugodt alvásban. Persze az alvásigényünk egyénenként elérő lehet, és mindenkinek megvan a maga bioritmusa, azonban az általánosságban elmondható, hogy az éjszakázás hosszútávon nem tesz jót az egészségünknek.

Lelki béke

Végül pedig ne feledkezzünk meg a mentális egészségünkről sem, hiszen anélkül nincs fizikális egészség sem. Ügyeljünk arra, hogy lelkileg is kiegyensúlyozottak legyünk, ugyanis bizonyított tény, hogy számtalan betegség alapja lelki eredetű. Bár jelen helyzetben nagyon nehéz, de igyekezzünk kerülni a stresszt, és találjuk meg azt a módszert vagy tevékenységet, amivel a leghatékonyabban tudunk megszabadulni a felgyülemlett feszültségtől.

error: A tartalom a honlap tulajdonosának szellemi terméke!