Amikor megtudjátok, hogy kisbabátok lesz, szeretnétek egyből világgá kürtölni, ami nem csoda, hiszen ez az egyik legnagyobb öröm egy pár életében. Az örömhírt szeretnétek megosztani a családdal, a barátokkal, és persze a munkatársakkal is. De mikor és hogyan? Erre hozunk most néhány ötletet.

Először is, a mikor a kérdés. Általában azt szokták mondani, hogy ezzel érdemes megvárni az első trimeszter végét, tehát a 12. hetet. Munkahely esetében ezt ildomos is betartani, nem szükséges hamarabb bejelenteni, hogy babát vársz. A család és a barátok már más kérdés. Esetükben beszéljétek meg, és döntsétek el együtt, hogy megvárjátok-e a 12. hét végét, vagy már hamarabb elújságoljátok a nagy hírt.

Az ötletes bejelentéseknek pedig csak a fantáziátok szabhat határt. Ha már van gyereketek, akkor adja magát, hogy vele jelentitek be a legifjabb családtag érkezését. A leendő báty vagy nővér kezébe akár adhattok egy kis táblát, amire ráírjátok, hogy „Nagytesó leszek!”. Ugyancsak kedves és népszerű bejelentési mód anya, apa és a pici első cipőcskéjét elrendezni egy képen. De szuper ötlet az is, ha egy naptáron bejelölitek a pici várható születési dátumát, és így tudatjátok a család bővülését.

error: A tartalom a honlap tulajdonosának szellemi terméke!