Kétség sem fér ahhoz, hogy egy baba érkezése a legnagyobb öröm egy pár életében. Ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy a nagy boldogság mellett, a gyermekvállalás igen komoly költséget is jelent a szülők számára. Nem túlzás azt állítani, hogy még a baba születése előtt, a várandósság alatt kisebb vagyont lehet elkölteni a babavárással kapcsolatban. Mostani írásunkban azt járjuk körbe, hogy egész pontosan miből is jön ez össze.

Vizsgálatok, vitaminok, gyógyszerek

Egy korábbi cikkünkben már összefoglaltuk, hogy a várandósság 9 hónapjában mennyi vizsgálat vár az anyára. Ezek mindegyike elvégezhető az állami egészségügy keretein belül, azonban jól tudjuk, hogy a legtöbb kismama a vizsgálatok többségét magánúton intézi el. Attól a pillanattól kezdve, hogy tudod, babát vársz, megkezdődik a havi orvoslátogatás. Ezt egészítik ki a genetikai ultrahangok, a vérvételek, valamint a cukorterhelés is. Ha ezen vizsgálatokat magánorvosnál intézed, nagyon könnyen elkölthetsz rájuk nagyjából 200-300.000 forintot.

Ehhez jönnek még a terhesvitaminok, illetve, ha valamilyen gyógyszert kell szedned. Sok kismamánál lépnek fel például vérnyomás problémák, és mivel várandósan csak a gyógyszerek töredékét lehet bevenni, ez sem olcsó mulatság. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy mennyibe kerül a kismama ruhatár, a kórházi csomag, vagy maga a szülés, illetve az azt követő hathetes kontroll. Összességében csak a várandósságra és a szülésre, simán elmehet akár 500-600.000 forint még óvatos becslés esetén is.

Babakelengye

A vizsgálatok csak egy kisebb halmaz azon költségek között, amelyek a babavárással kapcsolatban felmerülnek. Azzal ugyanis, hogy elmész az előírt vizsgálatokra, még nem végeztél. Be kell szerezni a babakelengyét is. Ez pedig nagy anyagi terhet jelent, hiszen azon túl, hogy be kell rendezni a babaszobát, meg kell venni a babakocsit és a kezdő ruhatárat is.

Ha nem is estek túlzásba, akkor is kell kiságy és pelenkázó, szekrény, babakocsi és babahordozó, ruhák, pelenka és egyéb babaápolási termékek, légzésfigyelő, bébiőr. Kezdetben minden bizonnyal csak anyatejet eszik a pici, azonban, ha valami oknál fogva mégsem tudsz szoptatni, akkor szükség lesz cumisüvegre és tápszerre is. Mindezt összegezve a babakelengyére minden további nélkül elköltheted a másik félmillió forintot.

Ha még lakást is kell cserélni…

Már így is elértük a milliós nagyságrendet, és még szóba sem került a lakásvásárlás. Pedig nagyon sok pár dönt úgy, hogy lakást cserél, amikor megtudja, hogy bővül a család. Talán nem kell részleteznünk, hogy ez mekkora kiadás még akkor is, ha esetleg előtte volt már egy kisebb ingatlanotok. Ha, azonban előtte albérletben éltetek, akkor természetesen még nagyobb.

Nem véletlen, hogy a legtöbb fiatal önerőből nem is tud lakást vásárolni. Szerencsére ma már számos olyan támogatás létezik, amelyet gyermeket vállaló, vagy már kisgyermekes családok vehetnek igénybe. Ilyen például a CSOK – amely mellé kedvezményes hitel is igényelhető – vagy a Babaváró hitel is, de nagy segítséget jelenthet az idéntől kérhető Otthonfelújítási támogatás is, ha a meglévő lakásotokat szeretnétek inkább felújítani még a baba érkezése előtt.

Összességében azt mondhatjuk, hogy a babavárás költségei még akkor is elérhetik a milliós nagyságrendet, ha nem kell lakásvásárlásra is költenetek. Éppen ezért érdemes már időben gondoskodni valamilyen megtakarítás formájában ezen kiadások fedezéséről.

error: A tartalom a honlap tulajdonosának szellemi terméke!