
Ma Magyarországon 12 fertőzéssel szemben kapnak kötelező védőoltást a gyermekek születésüket követően. Emellett számos nem kötelező, ajánlott védőoltás közül választhatnak még a szülők. A védőoltások rendkívül fontosak, ugyanis elévülhetetlen szerepük van abban, hogy ma már olyan, korábban halálos fertőzések, mint például a szamárköhögés, a torokgyík, vagy a gyermekbénulás teljesen eltűntek.
Hazánkban – világviszonylatban is – kifejezetten sok oltást kapnak a gyerekek, ugyanis az első másfél évben 7 védőoltást adnak be nekik, majd 6 éves korukban egy emlékeztető oltást (torokgyík, szamárköhögés, tetanusz és gyermekbénulás ellen). Ezt követi még két oltás 11 éves korukban, majd további egy 12 évesen, amit a lányok esetében kiegészít még egy plusz oltás a HPV vírus ellen. Szerencsére úgy tűnik, hogy ez a sok oltás nem túlzás, mert számos fertőzéssel szemben védettekké válnak a gyerekek.

A védőoltások pedig annak ellenére is fontosak és szükségesek, hogy mára ezen fertőzések nagy része eltűnt, vagy legalábbis rendkívül ritkává vált. Ezen betegségek visszaszorulását ugyanis a védőoltásoknak köszönhetjük, és abban az esetben, ha felhagynánk velük, a mára elfeledett betegségek újból visszatérnének. Ugyanis ezek a vírusok jelen vannak, és, ha egyre több ember lenne védtelen velük szemben, újra elterjednének.

Recent Comments