
Idén januártól igényelhető a gyermekes családok számára a lakásfelújítási támogatás, amely egy egyösszegű, vissza nem térítendő támogatás. Az igényelhető támogatás legfeljebb 3 millió forint lehet, és korszerűsítésre, valamint külső-belső felújításra, konyhai gépek cseréjére, és még számos egyéb célra felhasználható.

Fontos, hogy a támogatást kizárólag a legalább egy gyermeket nevelők vehetik igénybe, ugyanakkor nem feltétele a házasság, tehát egyedülálló szülők is kérhetik. További könnyebbség, hogy már a 12 hetes magzat is gyermeknek számít a támogatás szempontjából, ahogyan a 25 éves felnőtt is abban az esetben, ha a felújítandó házban él.
A támogatás utófinanszírozású, ami azt jelenti, hogy a munkálatok során gyűjtenünk kell a számlát, és amikor mindennel végeztünk, benyújtani azokat az igényléssel együtt. Az állam pedig a számlával igazolt felmerülő költségek 50%-át, de legfeljebb 3 millió forintot visszautal. Arra azonban figyeljünk, hogy az 5% ÁFA tartalmú számát nem fogadják el, és a támogatás fele-fele arányban igényelhető munkadíjra és anyagköltségre.

Amennyiben elakadtál, segítségre van szükséged, vagy kérdeznél, fordulj hozzám bizalommal, hiszen a lakásfelújítási támogatás teljeskörű ügyintézésben tudok segíteni.
Recent Comments