
Egy kisbaba a legnagyobb öröm egy pár életében. Éppen ezért egy gyermekre vágyó pár esetében a meddőség komoly problémát okoz. A probléma nagyjából a párok 10-15 százalékát érinti, azonban ez az arány folyamatosan nő, amely hátterében elsősorban az áll, hogy a nők egyre idősebb korban szeretnének gyereket vállalni. De vajon mikor beszélünk meddőségről, mi lehet az oka annak, ha nem jön a baba, és milyen megoldások vannak? Ennek jártunk ma utána!
Mi a meddőség?
Meddőségnek nevezzük azt az állapotot, amikor egy év – más álláspontok szerint kettő év – fogamzásgátlás nélküli rendszeres együttlét mellett sem fogan meg a baba. Emellett akkor is meddőségről beszélünk, ha ugyan a baba megfogan, de minden alkalommal spontán vetéléssel végződik a terhesség. Ezek az állapotok egyértelműen a meddőséget jelentik, azonban vannak olyan egyéb jelek is, melyek utalhatnak meddőségre.
Ilyen lehet az, ha a menstruáció rendszertelen és kifejezetten fájdalmas, vagy, ha az otthoni tesztek nem mutatnak ki tüszőérést. Ugyancsak utalhat meddőségre az alhasi fájdalom, illetve az is, ha maga az együttlét okoz fájdalmat. Ilyen esetekben is érdemes szakemberhez fordulni, hogy megtörténjen a kivizsgálás.

Melyek a leggyakoribb okok?
A meddőség hátterében számos ok állhat, és bár a közvélekedés szerint általában a nőkhöz köti a meddőséget, ugyanúgy érinti a férfiakat is, ezért soha nem csak a nőt vagy a férfit, hanem a párokat együtt kell kivizsgálni.
A női meddőséget gyakran valamilyen hormonális probléma, vagy szervi elváltozás okozza, de sajnos számtalan egyéb ok is vezethet oda, hogy nem jön létre a terhesség. Így felelhet a meddőségért az is, ha nem megfelelő minőségű a petesejt – 35 év felett elkezd romlani a petesejtek minősége –, a peteérés zavara, endometriózis, PCOS, genetikai okok, de az életmód és természetesen lelki eredetű problémák is.
Férfi oldalról is több minden vezethet a meddőség kialakulásához. A férfiak esetében is lehet hormonális eredetű probléma a meddőség hátterében, de a herék gyulladása és egyéb megbetegedése is, amelyek zavart okoznak azok működésében. Ugyancsak okozhat meddőséget az is, ha a spermiumok minősége nem megfelelő, illetve csökkentik a nemzőséget az olyan életmódbeli körülmények is, mint a dohányzás, vagy a túlzott alkohol fogyasztás.

Hogyan lehet kezelni?
Először is meg kell állapítani a meddőség tényét, valamint annak az okát. Ehhez vizsgálatokra van szükség, melyet érdemes a bevezetőben említett egy vagy két év sikertelenség után megejteni. Fontos hangsúlyozni, hogy nem elegendő az egyik felet megvizsgálni, az okok feltárásához a párokat együtt kell vizsgálni. Ezek a vizsgálatok lehetnek mikrobiológiai vizsgálatok, hormonvizsgálatok, nők esetében átjárhatósági vizsgálat, férfiaknál pedig spermavizsgálat, illetve genetikai és immunológiai vizsgálatok is.

A kezeléseket mindig ezen vizsgálatok eredményében határozza meg a szakorvos. Lehet, hogy elegendő csupán az életmódon változtatni, valamint olyat is gyakran hallani, hogy ha sikerül lelkileg feloldódni, magától is bekövetkezik a spontán terhesség. Azonban vannak olyan esetek, amikor ez kevésnek bizonyul. Olyankor szükség lehet hormonkészítményekre és egyéb gyógyszerekre, az esetleges fennálló fertőzések kezelésére, bizonyos műtétekre, továbbá reprodukciós eljárásokra, mely lehet petefészekstimuláció, inszemináció vagy mesterséges megtermékenyítés is.
Recent Comments