Egy kisbaba érkezése hatalmas öröm. A szülőknek. Azonban a nagyobb testvérnek – aki még maga is csak 2-3-4 éves – komoly stresszforrás is, hiszen egy picibabával nem lehet még játszani, ellenben nagyon is lefoglalja anyát és apát. Emiatt érthető, hogy a nagytesó öröme nem felhőtlen. Nagyon sok múlik viszont azon, hogy szülőként mikor és hogyan készíted fel a hugi vagy öcsi érkezésére, és az is, hogy mit kommunikálsz felé ezzel kapcsolatban.

Mondjátok el neki időben!

Nem szabad sokáig halogatni azt, hogy mikor is mondjátok el a nagyobbnak, hogy kistestvére lesz. Ennek több oka is van. Egyrészt a gyerekeknek elképesztő receptoraik vannak, és úgyis megérzik, hogy valami készül, vagy, hogy valamit esetleg elhallgattok előle. Másrészt idővel szemmel is látható jelei lesznek a várandósságnak, ami miatt már lehetetlen tagadni. Azt pedig mindenképp el kell kerülni, hogy esetleg mástól tudja meg, mert ti már a nagyinak, barátoknak elújságoltátok a nagy hírt, és véletlenól valaki elszólja magát.

Éppen ezért, nagyon fontos, hogy amikor már biztossá válik a terhesség ténye, üljetek le, és beszélgessetek vele arról, hogy hamarosan kistestvére születik. Mindig korának megfelelően magyarázzatok el a nagyobbnak mindent, és, ha kérdez, válaszoljatok. De mindig csak arra, amit ő tudni akar. Nem kell belemenni hosszadalmas és bonyolult magyarázatokba, nem kell biológia órát sem tartani neki, de ne térjetek ki egyetlen kérdés elől sem. Nagyon sok jópofa könyv kapható a témákban, amelyek kifejezetten kisgyermekeknek készültek, érdemes egy-két ilyet is besezerezni.

Nem csak habos-babos, rózsaszín álom…

A kistestvér érkezéséről őszintén beszéljetek. És ne csupán a tényről, hanem a hozzá kapcsolódó változásokról és érzésekről is. Magyarázzátok el, hogy mi mindenben fog megváltozni az ő élete, hogy bizony lesznek a kistesóval kapcsolatos szabályok, amelyeket be kell tartani, és azt se hallgassátok el, hogy kezdetben ez az egész nem biztos, hogy egyszerű és könnyű lesz. Ne felejtsd el, hogy eddig csak ő volt, és ez a megszokott világ fog fenekestül felfordulni.

Éppen ezért mondjátok el neki, hogy annak ellenére, hogy nagyon fogja szeretni a húgát vagy öccsét, nem kizárt, hogy néha dühös lesz, és haragudni fog rá, mert anya nem tud annyit játszani vele, vagy mert csendben kell lenni miatta. Ha van testvéretek, mesélhettek arról is, hogy ti hogyan éltétek meg az ő születését, illetve arról is, hogy ő maga is volt ilyen picike, és akkor őt is ugyanígy kellett gondozni. Fontos, hogy ne érezze úgy, szeretnie kell a testvérét, ilyen „elvárást” soha ne fogalmazzunk meg.

Vond be a teendőkbe!

Megkönnyítheted a helyzete azzal, ha bevonod a kistesó körüli teendőkbe. Akár már a nevén is ötletelhettek együtt, de a születése után is megkérheted, hogy adja oda a pelust, segítsen eldönteni, hogy melyik bodyt add rá, vagy esetleg megkérdezheted azt is a nagyobbtól, hogy szerinte miért sír a testvére. Ha érzi, hogy ő is ugyanúgy részese a tesó körüli teendőknek, könnyebben fogadja majd el a helyzetet.

error: A tartalom a honlap tulajdonosának szellemi terméke!