
Az iskolakezdés minden évben izgalmas, főleg az első osztályosok esetében. Nekik az óvoda után még minden új, meg kell ismerniük, és meg kell szokniuk az új rendszert, hiszen az iskola igen komoly váltást jelent az ovi után. Szülőként az a feladatunk, hogy felkészítsük a gyermekünket erre a váltásra. Az iskolakezdés előtti hetekben már beszélgessünk vele az iskoláról, mondjuk el, hogy mi vár majd rá, miben lesz más, mint az óvoda. De vajon kell-e vele tanulnunk?
Először is a legfontosabb inkább az, hogy kialakuljon egyfajta rendszer. Ezt már elkezdhetjük kialakítani az utolsó nyári hetekben. Szokja meg a napirendet, miszerint reggel kelni kell időben, ehhez pedig este le kell feküdni időben, hogy ki tudja pihenni magát. Az iskolakezdést követően pedig szülőként abban kell nagyobb részt segítenünk, hogy a tanulás ízére ráérezzen. Engedjük, hogy maga fedezze fel a dolgokat, mi csak vezessük inkább rá. Legyünk kreatívak!

A másik, amiben komoly feladatunk van az az, hogy megtaláljuk annak a módját, ahogyan motiválni tudjuk a gyerekünket a tanulásra. Tény, hogy minden gyermek más, az azonban szinte biztos, hogy a negatív motivációval, azaz a büntetéssel vagy fenyegetéssel nem fogunk célt érni. Idő és szintén kreativitás kérdése, hogy megtaláljuk azt a módszert, amely folyamatosan tanulásra ösztönzi majd a gyerekünket.

Recent Comments