A felső és az alsó tagozat egészen más, és ezt bizony meg kell szokni gyereknek, szülőnek egyaránt. Amíg alsóban legfeljebb 2-3 tanító okosította, addig felsőben már az összes tantárgyat más tanítja, aminek eredményeként legalább 8-10 tanárhoz kell alkalmazkodni. Ráadásul megjelennek olyan tantárgyak – például történelem, aztán fizika és kémia – amelyek korábban egyáltalán nem voltak. Ha ez nem lenne elég, ott van az is, hogy felsőben már elkezd kamaszodni, ezért olyan lelki, fizikai folyamatokon is keresztül kell mennie, amelyet nem könnyű számára sem megérteni, és elfogadni.

A fentiek miatt pedig bennünk szülőkben joggal merül fel a kérdés, hogy a felső tagozatos gyerekünk mennyire legyen már önálló. Elmehet egyedül az iskolába? Kell még vele tanulnunk? Nos, természetesen, mint oly sok minden, ez is gyerekfüggő. Nincs egy kőbe vésett pont, hogy kezdve minden gyereknek egyedül kell mennie az iskolába. Függ ez a környéktől, attól, hogy milyen messze van az iskola, és addig hogyan kell közlekedni, és leginkább attól, hogy a gyerekünk mennyire tud figyelni a közlekedésre. Tehát nem mondhatjuk ki, hogy például egy ötödikesnek már feltétlen egyedül kell mennie.

Tanulásban azonban már elvárható némi önállósódás. Ez nem jelenti azt, hogy felső tagozattól kezdve teljesen magára kell hagyni, de engedjünk neki teret. Hagyjuk, hogy megtervezze azt, hogyan fog tanulni, de minden esetben segítsünk, ha ezt igényli. A cél leginkább az, hogy megtanuljon tanulni. Segítsük abban, hogy megtalálja azt a hatékony módszert, amellyel eredményesen sajátíthatja el az adott tananyagot. Minden gyerek más, ezért van, aki még nyolcadikban is igényli a támogatást, van, aki pedig már ötödikben sem. Ezeket mindig a saját gyermekünk személyiségéhez és igényeihez kell alakítanunk.

error: A tartalom a honlap tulajdonosának szellemi terméke!