Felső tagozatos korára azt vesszük észre, mintha kicserélték volna a gyerekünket. Az addig szófogadó, kezelhető gyerekünk, aki szeretett volna a kedvünkben járni egyszerre ellenségessé, kritikussá válik, akinek szinte lehetetlen megfelelni. Biztosan, hogy pont úgy nem jó semmi, ahogyan csináljuk, holott nem változtattunk semmin. Mi valóban nem változtattunk, ő viszont nagyon is sokat változott. Már nem gyerek, és ezt nem csak neked, neki sem könnyű elfogadni.
Miért olyan nehéz a kamaszkor?
Azért, mert megváltozik minden: a test, a lélek, a világhoz és a többiekhez való viszony. A serdülőkorban a hormonok őrült táncot járnak, és, ha ez nem lenne elég, ez az időszak az útkeresésről szól. A kamasz keresi a helyét a világban, a társadalomban, és leginkább azt, hogy ő ki is valójában. Eddig a szülőkön keresztül tudta meghatározni önmagát, de elindul a felnőtté válás és az önállósodás nem mindig könnyű útján.
Egyre inkább felelőssé válik a saját életéért, és döntéseiért. Míg eddig te határoztál helyette bizonyos kérdésekben, lassan el kell engedned, és hagynod kell, hogy ő hozza meg az életét érintő fontos döntéseket is. Ilyenkor válik esedékessé a pályaválasztás is, és soha nem látott szinten értékelődik fel a kortársak véleménye is, hiszen egy pillanat is elég ahhoz, hogy valakit felemeljenek, vagy épp ellenkezőleg, kiközösítsenek.
Miből adódnak a konfliktusok?
Alapvetően változik meg a szülő-gyerek viszony is. A kamasz személyisége és egyénisége egyre inkább kibontakozik, ez pedig gyakran vezet véleménykülönbséghez a szülővel. Nem tetszik, ahogyan öltözködni akar, ahogyan sminkeli magát, vagy amilyen ékszereket akar viselni. Az önállósodás és a leválás velejárója, hogy próbálgatja, meddig mehet el, mit engedhet meg magának. Megváltozik a kommunikációja is: nem ritka, hogy az addig cserfes és közlékeny gyerekből még harapófogóval sem tudjuk kihúzni, hogy épp mi is játszódik le benne, és gyakran abban sincs köszönet, ha hozzánk szól.
Ez mind-mind vezethet konfliktushoz. Szülőnek és gyereknek egyaránt szoknia kell az új helyzetet, és meg kell tanulni együtt élnie vele, alkalmazkodni hozzá. Ez nem egyszerű, sőt. Szülőnek és gyereknek újra össze kell csiszolódnia, és amíg ez nem sikerül, bizony számtalan veszekedés kíséri ezt a folyamatot. A legapróbb dolgokon is képesek ilyenkor összeveszni a kamaszok a szüleikkel, ami mindkét fél részéről nagyon sok türelmet és toleranciát igényel.
Milyen szülőre vágyik egy kamasz?
Bár úgy tűnik, hogy a kamaszgyerekünk árva szeretne lenni leginkább, ez nagyon nem így van. Ugyanúgy szüksége van ránk, mint pici gyermekként, csak már nem ugyanazokban a kérdésekben. Kamasz szemmel az a „jó” szülő, aki képes elfogadni azt, hogy ő változik, aki képes kezelni azt a helyzetet, hogy a gyermek önállósodik és bizonyos szinten eltávolodik tőle, ugyanakkor képes megtartani azt az érzelmi közelséget, amire egyébként a serdülő korú gyermeknek ugyanúgy szüksége van.
Ez pedig nem könnyű, és próbára teszi a szülőket. Hiszen nem könnyű szembesülni és elfogadni azt, hogy a gyerekünk esetleg teljesen más, mint amilyenek mi vagyunk, más érdekli, más céljai vannak, és egészen más utat jár be, mint amit mi. Azonban szülőként az a feladatunk, hogy ezt megtanuljuk kezelni. Természetes, hogy a legjobbat szeretnénk neki mindenkor, azonban el kell fogadnunk, hogy már nem dönthetjük el helyette, hogy számára mi a legjobb. Nem tekinthetjük őt már ugyanolyan kisgyermeknek, mint volt, és tiszteletben kell tartanunk a megváltozott igényeit.
Recent Comments