A kérdés adja magát, hiszen három hét múlva a nyolcadikosok elbúcsúznak szeretett általános iskolájuktól. Ha a gyereked ballag, vagy ballagásra vagy hivatalos bizonyára hetek óta  gondolkodsz azon, mit is vihetnél ajándékba. Vajon minek örül egy 14-15 éves kamasz 2021-ben?

A most ballagó fiatalok örülnek mindennek, amit később akár a tanulás során is tudnak használni, így például okostelefon, laptop, és okosóra is menő ajándék lehet. Ugyanakkor az örök klasszikusok sem mentek ki a divatból, így egy szép ékszer, vagy mutatós karóra is biztos siker lehet.

Ugyanakkor nincsenek illúzióink sem, és jól tudjuk, hogy már a nyolcadikos ballagások alkalmával is a pénz a legkelendőbb ajándék. Egyszerű és praktikus, hiszen nekünk nem kell rajta heteket gondolkodnunk, az ajándékozott pedig tényleg azt vesz belőle, amire szüksége van, vagy amire vágyik. Vagy akár elindíthat belőle egy megtakarítást is, ami az egyetem befejezését követően nagy segítség lesz az életkezdésben. Érdemes erről is beszélgetni a nyolcadikos gyerekünkkel.

error: A tartalom a honlap tulajdonosának szellemi terméke!