
Május vége óta újra zöld utat kaptak az esküvők, így most nem túlzás azt állítani, hogy egymást érik a lagzik, hisz az elmúlt másfél évet minden ifjú pár szeretné bepótolni. Ugyan egy esküvőt meg lehet oldani nagyon szerényen, sőt, akár szinte ingyen is, és persze ott a másik véglet is, amikor a határ a csillagos ég. De mi van akkor, ha nem a két végletben gondolkodunk? Mennyibe kerül 2021-ben egy átlagos esküvő? Ennek jártunk most utána.
Mi az, amire muszáj költeni?
Talán felsorolni is nehéz, hogy mi mindenre kell költeni egy esküvőn, éppen ezért érdemes mind időben, mind anyagilag felkészülni rá. Ha azt szeretnénk, hogy minden tökéletesen olyan legyen, amilyennek megálmodtuk a nagy napot, akkor érdemes már előtte egy-másfél évvel megkezdeni az előkészületeket. Amint megvan az időpontunk, minél hamarabb keressünk helyszínt és egyeztessünk a szolgáltatókkal. A jó szakemberek ugyanis nem ritkán előre 1-2 évre be vannak táblázva, ne ezen múljon a boldogságunk.
Vegyük sorra, mi mindenre is lesz szükségünk. Először is döntsük el, hogy kiket szeretnénk meghívni, hogy lássuk, milyen létszámmal kell számolnunk. Ezután tudunk tervezni a helyszínnel és a menüvel is, valamint azzal, hogy vannak-e olyan vendégek, akiknek szállást is kell foglalnunk. Ha mindez megvan, jöhetnek a szolgáltatók: vőfély vagy ceremóniamester, fotós, videós, dekoros, virágos, cukrász, fodrász és sminkes. Velük érdemes időben leegyeztetni az időpontot, hogy mindenre megtaláljuk az igazit, ne kelljen kompromisszumot kötnünk.
A fentiek mellett költenünk kell még ruhára, és gyűrűre is. Mindkettő esetében a határ a csillagos ég. Menyasszonyi ruhát ugyan tudunk bérelni, de az sem olcsó mulatság. Így tehát mindent összevetve egy 80-100 fős teljesen átlagosnak mondható lakodalom simán kerül 2-3-4 millió forintba is.

Tudunk-e valamin spórolni?
Vannak dolgok, amelyekre muszáj költenünk, hiszen ha csak mi magunk nem vagyunk ékszerészek, a gyűrűt nem tudjuk máshogy beszerezni, az esküvői menüt sem tudjuk elkészíteni, és valószínűleg ruhát sem tudunk varrni. De például, ha van a családban néhány ügyeskezű rokon, a dekort esetleg mi magunk is el tudjuk készíteni, bár kérdés, hogy valóban ér-e annyit, hogy idegeskedjünk a nagy napon, minden elkészül-e, szép lesz-e.
Amin talán valóban százezreket spórolhatunk, az az esküvőszervező. Bár ma már egyre divatosabb hazánkban is, abban az esetben, ha nagyon pontos elképzelésed van arról, hogy mit és hogyan szeretnél, és van is időd, energiád és idegrendszered, hogy te felvedd a kapcsolatot a szolgáltatókkal, és minden egyebet elintézz, nincs szükséged esküvőszervezőre.

Megtérül az lagzi után?
Adott a kérdés, hogy megéri-e nagy lagzit tartani. Élmény szempontjából mindenképp, hiszen ez lesz életetek egyik legmeghatározóbb eseménye, amiről majd még az unokáknak is meséltek. Anyagilag már más kérdés. Hosszú éveken át kell anyagilag készülni egy esküvőre, hiszen a többségnek nem terem csak úgy a zsebében többmillió felesleges forint, és, ha a szülők nem tudnak segíteni, bizony az ifjú párnak kell állnia mindent. És ma már az sem vigasz, hogy majd visszajön az ára, hiszen a sokéves tapasztalat azt mutatja, hogy nem igazán. Ez azonban ne szegje kedveteket! Ez a nap csak rólatok szól, és legyen olyan, amilyennek megálmodtátok!
Recent Comments