Az elmúlt másfél év egyértelművé tette számunkra, hogy elengedhetetlen, hogy odafigyeljünk magunkra, az egészségünkre, a környezetünkre és a jövőnkre is. Ebbe szervesen beletartozik az időskorunk is, azaz a nyugdíjas éveink. Gondolkodtál már azon, hogy vajon hány évesen vonulhatsz nyugdíjba, és mire számíthatsz? Ismered egyáltalán azt, hogyan épül fel a magyar nyugdíjrendszer? Ha azt gondolod, te még fiatal vagy, és korai lenne ezzel foglalkozni, akkor javaslom, feltétlen olvasd el a mai cikkünk. Ebből kiderül, milyen pilléreken áll a magyar nyugdíjrendszer, és az is, hogy mivel kell szembenézned a későbbiekben.

Mi az a nyugdíj?

A nyugdíj az a járandóság, amit minden arra jogosult magyar állampolgár kap alanyi jogon. Jogosultságot oly módon szerezhetünk, ha betöltjük az öregségi nyugdíjkorhatárt, amely jelenleg nők és férfiak esetében egyaránt 65 év. A nők azonban jogosultak kedvezményes nyugdíjra abban az esetben, ha 40 évnyi szolgálati idővel rendelkeznek.

A nyugdíj mértékét alapvetően két tényező határozza meg: egyrészt a munkában töltött idő, másrészt pedig a jövedelem mértéke. Ebből következik, hogy a több évig dolgozott, és magasabb volt a jövedelme, magasabb nyugdíjra számíthat.

A három pillér

A magyar nyugdíjrendszer jelenleg 3 pillérből áll: állami nyugdíj, önkéntes nyugdíjpénztár, nyugdíjbiztosítás. Ezek közül csak az első kötelező, a másik kettő csupán opcionális, bár a dolgok jelen állása szerint érdemes, sőt, muszáj velük foglalkozni. Az állami nyugdíj ugyanis felosztó-kirovó elven működik. Ez azt jelenti, hogy az aktív dolgozói társadalom által befizetett adókból és járulékokból finanszírozzák a mostani nyugdíjasok ellátását.

És hogy mi ebben a buktató? Egész egyszerűen az, hogy hosszútávon tarthatatlan, hiszen a demográfiai tendenciákat mind ismerjük. Hazánk társadalma – a fejlett országokhoz hasonlóan – elöregedő társadalom. Ez azt jelenti, hogy évek óta lényegesen kevesebb gyermek születik, ellenben az orvostudomány fejlődésének, valamint a viszonylagos jólétnek köszönhetően a várható élettartam egyre inkább növekszik. Ez pedig ahhoz vezet, hogy egyre kisebb létszámú aktív társadalmi rétegnek kell eltartania az egyre inkább növekvő számú nyugdíjas társadalmat.

Mit tehetünk annak érdekében, hogy legyen nyugdíjunk?

A fentiek miatt nem nehéz belátni, hogy a rendszer tarthatatlan, ezért egyre inkább a másik két pillérre kell támaszkodnunk. Egyre nagyobb jelentősége lesz az önkéntes nyugdíjpénztárnak, és a nyugdíjbiztosításnak is. Előbbi egy olyan megtakarítási forma, amit érdemes már a kezdetekkor megkötni, ahogy elkezdünk dolgozni. Minél hamarabb elkezdjük ugyanis fizetni, annál kisebb összeggel is igen szép eredményeket érhetünk el, és megalapozhatjuk az időskori anyagi biztonságunkat.

A nyugdíjbiztosítás pedig egy olyan nyugdíjcélú életbiztosítás, amelynek lejárata egybeesik az öregségi nyugdíjkorhatár elérésével. Célja az önkéntes nyugdíjpénztárhoz hasonlóan az, hogy aktív éveink alatt összegyűjtsünk annyi tőkét, amelyből nyugdíjas korunkban kényelmesen meg tudunk élni.

error: A tartalom a honlap tulajdonosának szellemi terméke!