Olyan, amelyben nem kell aggódnunk a megélhetésünk miatt. Ettől azonban most messze vagyunk. A nyugdíjjal kapcsolatban nem dughatjuk homokba a fejünk, hiszen annak ellenére, hogy esetleg csak több évtized múlva lesz aktuális az életünkben, már most foglalkozunk kell vele. A magyar nyugdíjrendszer ugyanis jelenlegi formájában hosszútávon nem fenntartható. Ennek oka magában a rendszerben keresendő. A magyar nyugdíjrendszer ugyan 3 pilléren alapszik, ugyanakkor a többség az állami nyugdíjra támaszkodik.

Az állami nyugdíjat pedig azokból az adókból és járulékokból finanszírozza az állam, amit a mindenkori aktív, dolgozói réteg befizet. Ismerve a nem túl kedvező demográfiai tendenciákat, könnyű belátni, hogy ez a feladat egyre nehezebbé, idővel pedig tarthatatlanná válik. Éppen ezért nagyon fontos az öngondoskodás, amit érdemes minél hamarabb elkezdeni.

Hiszen a nyugdíjas éveinket mind úgy képzeljük, hogy végre nyugodtan hátra dőlhetünk, és élvezhetjük a jól megérdemelt pihenést. Ez azonban igen nehezen megvalósítható, ha csupán az állami ellátásra apellálunk. A fentiek miatt sajnos muszáj magunknak megteremteni a biztonságos alapokat az ideális nyugdíjhoz, amire legjobb megoldást egy nyugdíjbiztosítás jelenti.

Tudni szeretnéd, hogy miként gondoskodhatsz már most a nyugdíjas éveidről? Keress bizalommal!

error: A tartalom a honlap tulajdonosának szellemi terméke!