Szerinted mi a legnagyobb kihívás a nyugdíjban?

Megélni belőle?

Sok esetben az sem egyszerű, de úgy gondolom, a mai harmincas, negyvenes korosztálynak sokkal nagyobb kérdést jelent az, hogy egyáltalán fognak-e kapni nyugdíjat? Lesz akkor még állami nyugdíj, vagy egy teljesen másfajta rendszerben kell helytállni?

Jelenleg Magyarországon a nyugdíjrendszert alapját 3 tényező biztosítja: állami nyugdíj, önkéntes nyugdíjpénztár és a nyugdíjbiztosítás. Egyre inkább biztossá válik, hogy az utóbbi kettő felé tolódik a hangsúly, ha azt szeretnénk, hogy a nyugdíjas éveink anyagi biztonságban és nyugalomban teljenek.

Éppen ezért nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy homokba dugjuk a fejünk, és egyáltalán nem foglalkozunk az öngondoskodással. Sőt, minél hamarabb elkezdünk tartalékot képezni idős korunkra, annál könnyebb helyzetben leszünk. Egy nyugdíjbiztosítást ugyanis addig fizetünk, amíg el nem érjük a nyugdíjkorhatárt, így, ha időben lépünk, akár 3-4 évtizedünk is van arra, hogy megteremtsük saját magunknak az anyagi biztonságot a nyugdíjas éveinkre.

error: A tartalom a honlap tulajdonosának szellemi terméke!