Idén január elsejétől elérhető az Otthonfelújítási támogatás, amely minden gyermeket nevelő szülőnek remek lehetőség, ugyanis az állam a felújítási költségek felét, de maximum 3 millió forintot átvállal. Ennek értelmében egy hatmillió forintos felújítást most hárommillió forintból megoldhatunk. A támogatás azonban utófinanszírozású, ami azt jelenti, hogy először ki kell fizetnünk minden számlát, majd ezt követően igényelhetjük a támogatást.

A támogatás 2022. december 31-ig elérhető, így az idő sajnos igen szűkös, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a jó szakemberek most mennyire elfoglaltak. Lépnünk kell, így abban az esetben, ha most épp nincs „felesleges” hatmillió forintunk, valamilyen megoldást kell találnunk, hogy élni tudjunk a lehetőséggel. Ilyen helyzetben nyújthat segítséget például a személyi kölcsön is.

A személyi kölcsön ugyanis szabadon felhasználható, így arra költhetjük mindenféle megkötés nélkül, amire csak szeretnénk, azaz nyugodtan fordíthatjuk lakásfelújításra is. Ráadásul a személyi kölcsönt ingatlanfedezet nélkül is felvehetünk, aminek köszönhetően lényegesen egyszerűbb és gyorsabb az ügyintézés, mint egy jelzáloghitel esetében.

error: A tartalom a honlap tulajdonosának szellemi terméke!