
A lakásvásárlás mindig nagy izgalommal jár, hiszen hatalmas dolog, éppen ezért a többségünk élete során csupán egyszer-kétszer vág bele. Emiatt viszont nem mondhatjuk, hogy hatalmas rutinunk lenne a házvásárlásban, ezért mai írásunkban igyekszünk összegyűjteni mindazt, amit szem előtt kell tartani, ha használt ingatlant vásárolsz.
Az első találkozás
A nagy találkozást nem ritkán többhetes internetes keresgélés, telefonálás előzi meg, így nem csoda, hogy izgatottan várod már, hogy végre élőben is láthasd a kiszemelt lakást. Az internetes hirdetést valószínűleg már álmodból felébresztve is tudod, a képek alapján pedig akár már tervrajzot is tudnál készíteni a házról. Ugyanakkor számos olyan kérdés van, amelyre csak személyesen kaphatsz választ vagy úgy, hogy saját szemeddel meggyőződsz róla, vagy úgy, hogy megkérdezed a tulajdonost vagy az ingatlanközvetítőt.
Éppen ezért az első nagy találkozás mámora ne szédítsen meg, minden esetben felkészülve menj! Még otthon írd össze a kérdéseidet, és bátran tedd is fel mindet. Életed egyik legkomolyabb döntése előtt állsz, csak úgy tudsz felelősségteljesen választani, ha mindent tisztázol, ezért ne hagyd magad. Kérdezz meg mindent, amire kíváncsi vagy, vagy amiről úgy gondolod, hogy vásárlás előtt feltétlenül tudnod kell.

Miket kell tisztázni?
Természetesen millió dolgot, és egyénfüggő, hogy kinek mi a fontos, de van néhány olyan alapkérdés, amelyet feltétlenül át kell beszélned a jelenlegi tulajjal ahhoz, hogy biztosan az álomotthonodat találd meg. Ilyen alapkérdés az, hogy mikor épült az ingatlan és miből, mióta ő a tulajdonos, volt-e felújítás, és amennyiben igen, miket újítottak fel. Érdemes rákérdezni arra is, hogy havonta milyen rezsiköltséggel számolhatsz.
Nagyon fontos tisztázni a jogi helyzetet is, azaz azt, hogy ki a tulajdonos, vagy azt, hogy terheli-e a házat Lin. Ezek mind nagyon lényegesek, hiszen nagyban megnehezítik az ügyintézést. Ha viszont ezekkel számolsz, akkor fel tudsz készülni a velük járó nehézségekre és buktatókra is.

Ezek a dolgok ne kerüljék el a figyelmed!
A kérdezősködés után végre körbejárhatod a kiszemelt lakást. Járd körbe az egészet figyelmesen és nyitott szemmel, mert számos olyan dolog lehet, amely első ránézésre fel sem tűnik, de a későbbiek folyamán komoly bosszúságot okozhat. A padlótól a plafonig minden alaposan figyelj meg. Egyenetlen a padló? Repedések vannak a falon? Friss a festés? Ezek mind-mind beszédes jelek. Nem kell azonnal a legrosszabbra gondolni, de érdemes tisztázni a repedéseket, ahogyan azt is, hogy miért érezte a jelenlegi tulaj szükségesnek kifesteni azt a házat, amit éppen el akar adni.
Amennyiben magánházat szeretnél venni, és van pince, ne felejtsd el megnézni azt sem. Ha a pincében vizet találsz, az sosem jelent jót, mert az vizesedést jelez, ami komoly problémákat okozhat. Ellenőrizd a tetőt is, sőt, ha van padlás, akkor menj fel oda is, és nézd meg a gerendákat is. Ezek olyan dolgok, amelyeket lecsekkolni nem tart sokáig, azonban egy esetleges felújítás során nagyon komoly kiadást jelent, így érdemes előre tisztázni és felkészülni rá.
Recent Comments