Ha számunkra korábbról teljesen ismeretlen környéken szemeltük ki álmaink házát, akkor bizonyára szeretnénk tudni, hogy milyen szomszédok, kisközösség vár majd ránk, elöregedő falvacskáról vagy pezsgő bulinegyedről van-e szó?
De hogyan tudjuk ezt saját magunk feltérképezni? Ebben a cikkben ehhez mutatunk néhány praktikát.

Társadalmi viszonyok – mit jelent?
Valamennyien a társadalmi tagjaiként működünk, ezért fontos számunkra, hogy kik vesznek körül, milyen a környezetünk, milyen meghatározó tényezők között élünk, meg kell tehát ismernünk a leendő házunk, lakásunk környékén jellemző helyzetet.
(Például több társasházban találkozhatunk azzal a szabállyal, hogy kisállat nem tartható a lakásokban, ha a jövőnket kiskedvenccel képzeljük el, akkor bizony ez máris keresztülhúzza a számításainkat.)

A lakóközösség
Ha lehetőségünk van, akkor sétáljunk el többször, több különböző időpontban (pl. hétköznap délután, szombat este, vasárnap délelőtt) az érintett utcán, hogy lássuk az ott élők mit tesznek: csendben nyugalomban töltik-e el a szombat estét vagy fiatalos összejövetelek szerveződnek, amik hangosabbak is lehetnek. Emellett látni fogjuk azt is, hogy milyen életkorú, érdeklődésű emberek, milyen lakókörnyezettel (rendezett vagy rendezetlen) laknak ott.

A vásárlási szándék elkomolyádasakor megkérhetjük az ingatlaneladót, hogy mutasson be a szomszédoknak, illetve meséljen arról, hogy milyen volt az adott településen/kerületben élni, miért költözik el stb.

Az internet – helyi csoportok
A XXI. században már otthonunkból is rengeteg információt gyűjthetünk, ha ismerkedni szeretnénk a helyiekkel vagy csak csendes megfigyelőként belelesnénk a közösségi életbe, akkor lépjünk be a helyi csoportba a legnépszerűbb közösségi média felületen.
Az infrastruktúráról, az intézményes helyzetről, ellátottságról pedig a községek honlapja alaposan szokott informálni, ezt is érdemes átböngészni

Az önkormányzat felé is intézhetünk kérdéseket e-mailben, telefonon vagy személyesen, amikben a tervezett fejlesztésekről, tervekről informálódhatunk.
Helyi kiadványok, vállalkozások, rendezvények, intézmények
Sok településen szokás havi rendszerességgel újságot eljuttatni a lakókhoz, amiben a településsel kapcsolatos információk szerepelnek, az aktuális témákkal, praktikus tartalmakkal. Ezeket is érdemes átböngészni, itt a stílus és a forma alapján már láthatjuk, hogy milyen életkorú közönséghez, milyen témákkal szólnak, ez is sokat segíthet.
A helyi vállalkozások tevékenysége alapján is megállapíthatjuk, hogy milyen foglalkozású, érdeklődésű emberek lakják a települést, például lehet több gazdabolt, de az is előfordulhat, hogy sok fiataloknak szánt edzőterem vagy biobolt értékesíti ott a termékeit. A rendezvények témája, stílusa, helyszíne mind-mind ugyanilyen információkkal szolgálhat.
Az “élhetőség” szempontjából is fontos, de az ott élőkről is sok mindent elárul az intézményhálózat, gondoljunk csak bele, ha több múzeum, étterem is jelen van egy kisebb településen, akkor valószínűleg számíthatunk turistákra, idegenforgalmi érdeklődésre. De ha a bölcsődei és óvodai ellátottság a kiemelkedő, akkor valószínűleg fiatalos, családbarát településről lesz szó.

error: A tartalom a honlap tulajdonosának szellemi terméke!