
A tél közeledtével nem dőlhetünk teljesen hátra, ha kertes házban élünk, hiszen néhány munkálatot el kell végeznünk, hogy kertünk védve és egészségesen vészelje át a hideg időszakot, és tavasszal újra virágban pompázva várjon minket.
A növények védelme
A nem fagytűrő növényeket helyezzük el a hideg közeledtével a fészerben, kamrában vagy az előszobában, így mégvédhetjük a hidegtől őket. Figyeljünk arra, hogy bizonyos növényeknek elegendő a 8-10 fok körüli hőmérséklet és a minimális fény, például a leandereknek, de egy yukka fajta nyugodtan mehet a lakásba is, jól fogja érezni magát a melegben.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy a fagytűrő növényeknek is elkél a védelem, akár lehullott avarral, akár egy fagyfóliával megvédhetjük, halmozzuk ezeket a föld feletti érzékenyebb szárrészhez, “szigetelve” ezzel a növényt.
Érdemes arra is odafigyelnünk, hogy néhány növény még a tél előtt metszést igényelhet, ezt is végezzük el, ha szükséges.
A kerttakarítás
A kert téliesítése kapcsán igen fontos a takarítás, az ősszel lehulló lombozatot például érdemes a füves részekről eltávolítani, hiszen ha rajta maradnak, akkor tavasszal nagy barna foltok jelenthetnek meg a gyepen, mert megindul a rothadás, ez pedig nem túl szép látvány.
A lehullott leveleket a járdákról, bejáróról is érdemes elsöpörni, mert ott is elszíneződést okozhatnak, illetve csúszosságuk miatt balesetveszélyessé válhatnak.
A kerti szerszámok eltakarításáról, karbantartásáról se feledkezzünk meg, tegyük el úgy őket a fészerbe, hogy állaguk tökéletes maradjon tavaszig.
A víztelenítés
A kerti csapok és öntözőrendszer víztelenítése talán az egyik legfontosabb feladat, figyeljünk arra, hogy minden csőből engedjük ki maximálisan a vizet, nehogy az elfagyjon és repedést okozzon a télen. Emellett a slagokból is rázzúk ki a vizet, hagyjuk kiszáradni, majd szépen feltekerve vigyük a fészerbe vagy garázsba, hosszú életet biztosítva ezzel nekik.
A kerti tó és medenceHa egyéb vizes egységek is találhatók a kertben, akkor a fentiek elvégzése után sem pihenhetünk még meg, a kerti tavat méretéhez igazítva vagy teljes leengedéssel vagy téliesítéssel tudjuk előkészíteni a hidegre. A medencénél ugyanezt a leengedéssel és alapos takarítással tudjuk ezt megtenni.
Egy kertes házban nemcsak a beltérre, de a kertre, saját portánkra is több figyelmet kell fordítanunk, viszont ez bőven megtérül, hiszen kora tavasztól késő őszig rengeteg örömet, élményt és kikapcsolódást jelenthet ez az egész család számára.
Recent Comments