A jó szakember aranyat ér! – de egyre nagyobb kihívás az építkezésekhez, felújításhoz kiváló mestert találni, hiszen nekünk megbízóként fontos a határidő, a minőségi, precíz, megbízható munkavégzés, illetve a megfelelő ár is. Nézzük meg, hogy miként tudjuk álmaink otthonának felújításához a legjobb szakembereket megtalálni!


A referencia és vélemények áttekintése
Szerencsére ma már több szakembernek van online jelenléte, legyen szó a közösségi médiáról vagy saját honlapról, az oda feltöltött munkákból, referencia képekről már alaposan tájékozódhatunk – esetleg már az árakról is. Emellett szinte minden felületen van véleményezés fül is, amit átolvasva még biztosabbak lehetünk abban, hogy kivel érdemes felvenni a kapcsolatot.
Tipp: egyre több piactér jellegű szakembergyűjtő internetes felület és applikáció is létezik, ahol minden mestert pontoznak a felhasználók az elvégzett munka után, ez igazán hasznos információforrás lehet!

Az “élő” ajánlások

Ha a környezetünkben vannak olyanok, akik frissen újítottak fel vagy tudnak szakembert ajánlani, akkor azt is használjuk ki, hiszen így első kézből lesz információnk, ráadásul lehet, hogy az elkészült munkát élőben is látjuk majd ismerőseinknél, családtagjainknál vagy barátainknál.

Az első benyomás
A személyes találkozó igen fontos, hiszen talán ebből szűrhetjük le a legtöbb információt.
Mire érdemes figyelni?

  • mennyire van meg a közös hang, 
  • mennyire tudja elképzelni/megvalósítani kívánságainkat, 
  • vagy mennyire tudja elmagyarázni a szükséges ismeretek nekünk a szakember.

Összességében az első benyomás nagyon fontos, hiszen nem szívesen bíznánk lakásunkat olyan szakemberre, akit nem látunk szívesen ott.

Határidők, árajánlat, előleg
Sok történetet hallani a nem megjelenő vagy árajánlatot soha el nem küldő és elérhetetlenné váló szakemberekről, ezért fontos, hogy pontosan egyezzünk meg az árajánlat érkezési időpontjában, ha kis idő elteltével – és megfelelő indoklás nélkül – ez elmarad, akkor jobb lesz más mester után nézni.
Előleget ne adjunk, ha nem követeli meg az adott tevékenység, például az új ablakokra 50% összeget el szoktak kérni, de egy festés nem mindig indokolja ezt!

Az árak
Fontos szempont –  ha több árajánlatot kértünk be – a kiajánlott ár, nem biztos, hogy a legolcsóbb a legjobb! Ezt mindig tartsuk szem előtt, járjunk magunk is utána kicsit a témának, kérdezősködjünk bátran a felméréskor, hogy a mesterember milyen anyagokkal dolgozik, miket épít be, vállal-e garanciát, így könnyen felmérhetjük a minőségbeli különbséget.-Tipp: a felújítás előtt érdemes alaposan tájékozódnunk a támogatások adta lehetőségekről, például a közkedvelt Otthonfelújítási támogatásról, mely könnyíthet anyagi terheinken.

error: A tartalom a honlap tulajdonosának szellemi terméke!