Saját bőrünkön is tapasztaljuk, hogy a pénzügyekre, a termékárakra, a banki kamatokra, de gyakorlatilag az élet minden területére hatással vannak a közelmúlt eseményei, kiemelve itt a pandémiát és az orosz-ukrán háborút. Nézzük meg közelebbről, hogy milyen változásokra kell számítani, ha éppen lakásvásárlás vagy -eladás előtt állunk!

1. Az árak
Azt már látjuk egy hétköznapi bevásárlás alkalmával is, hogy az infláció bizony erős áremelkedést eredményezett, a lakásárak is ennek megfelelően növekedtek, főleg a kiemelt kerületekben, közkedvelt vidéki településeken. Emiatt ha ingatlanértékesítés előtt állunk, akkor – a dinamikusan változó piaci helyzet okán – érdemes ingatlanos szakember segítségét kérnünk, amikor lakásunkat áraznánk, nehogy túl magas vagy túl alacsony árat adjunk meg.


2. A helyszín – az elhelyezkedés mindennél fontosabb lett
A pandémia előtt megengedőbbek voltak a lakásvásárlók, hajlandók voltak nagyobb kompromisszumot kötni, ha egy-egy ingatlan nem a kiszemelt településen volt. Úgy látjuk, hogy mára ennek sokkal nagyobb jelentősége lett, például a balatoni ingatlanok esetében: a természetközeliség, de mégis jelenlévő városi infrastruktúra igazán vonzóvá vált sokak számára, így ehhez ragaszkodnak is, amikor ingatlant keresnek.

3. A városok népszerűsége csökken?
Egyelőre folytatódni látszik ez a tendencia, főleg ha belvárosi lakásokról van szó, felértékelődött a saját kert és a nagyobb belső tér jelentősége, hiszen az otthonnak egyre több funkciót kell ellátnia. A lezárások idején például iskolává, otthoni munkahellyé szórakoztatásra és kikapcsolódásra alkalmas térré is kellett változnia a lakásnak – ezeket egy kertvárosi sorházban vagy kertes családi házban sokkal egyszerűbb volt megteremteni, mint egy hatodik emeleti kislakásban.


4. A biztonság
Bár a pandémiás helyzet kezd oldódni, de a távolságtartás, a maszkviselés, az egészségvédelem tudatosabban jelen van a mindennapokban, így ne lepődjünk meg, hogy egy-egy ingatlan megtekintéskor maszkviselést kérnek tőlünk a beltérben, illetve lábzsák felhúzása is kötelező – utóbbi természetesen a tisztaság megőrzése miatt is praktikus és korábban is alkalmazták. Emellett az ingatlantulajdonosa kérheti a megjelenő személyek számának maximalizálását is, főleg ha kis térről van szó.
Tipp: Ha az időjárás és a körülmények is megengedik, akkor a megtekintés utáni megbeszélést tartsuk a szabadban, beszéljünk a kertben, így mindenki oldottabb lesz.

5. Az orosz-ukrán háború hatása az ingatlanpiacra
A háború hirtelen és váratlan kitörésekor észrevehető volt egy megtorpanás a bizonytalanságnak köszönhetően, sokan visszaléptek ingatlanuk értékesítési szándékától, többen pedig elkezdtek külföldi ingatlanok után érdeklődni. A piac emiatt kicsit stagnált, de szerencsére hamar felocsúdott ebből a helyzetből, mára már azt mondhatjuk, hogy a kereslet és a kínálati oldal is élénk, így bátran keresgélhetjük tovább álomotthonunkat!

error: A tartalom a honlap tulajdonosának szellemi terméke!