Az idei év a folyamatos árváltázosok és infláció kiszámíthatatlansága mellett zajlik, így felújításkor is igen nehéz előretervezni a költségeket. A cikkben összegyűjtök néhány tippet ahhoz, hogy miként lehet a felújítást is a lehető legoptimálisabban kivitelezni – anyagi szempontból – ezekben a bizonytalan időkben!

1. Tervezzünk előre!

Ez a legfontosabb szempont, hiszen az utóbbi időben megtapasztalhattunk már olyan építőipari árváltozást is, mely naponta vagy hetente emelkedést mutatott. Ha egy felújítási munka kapcsán várnunk kell a kivitelező szakemberekre, attól még az alapanyagok nagyrészét be tudjuk szerezni előre. Egy alapos helyszíni felmérés után az adott szakembertől megkérdezhetjük, hogy mi az amit meg tudunk venni már most, hogy ezzel is spórolhassunk.

2. Használjuk ki a támogatásokat!
Az Otthonfelújítási támogatásra az igénylésünk 2022. december 31-ig beadható, tehát egy idén kivitelezett renoválás még bőven beleesik ebbe az időszakba. Ez a támogatás utólag kérhető a felújítási összeg felére, maximum hárommillió forint értékben, akkor tudjuk a tehát a teljes összeget kihasználni, ha a minimum hatmillió forintot elérik a költségek.
Ez a támogatás a legalább egy gyermeket nevelő családok lakhatási körülményeinek javítását célozza meg, így egy 25 év alatti gyermeknek igazolt állandó lakcímmel kell rendelkezni az adott ingatlanban. Fontos odafigyelni arra is, hogy az anyag- és munkadíj aránya 50-50% legyen a beadott dokumentációban, illetve hogy a támogatási igény a legutolsó számla kiállítását követően maximum 60 nappal kerüljön leadásra.
A Babaváró hitel a gyermekvállalás előtt álló házaspároknak nyújt anyagi segítséget, ez szintén fordítható felújításra, hiszen egy szabadon felhasználható kamattámogatott kölcsönről van szó. Ez a hiteltermék maximum 10 millió forint összegig igényelhető, 20 éves futamidőre. Kizárólag házaspárok igényelhetik, akik együttes igénylőként tudják benyújtani a kérelmet. Fontos, hogy igényléskor az igénylő házastársak közül legalább az egyiknek hároméves, folyamatos TB jogviszonyt kell igazolnia. Jó tudni még azt is, hogy a Babaváró hitel szintén 2022 év végéig érhető el!


3. Tartalékoljunk!

Mivel a mostani helyzetben nem tudunk teljesen fix összegekkel számolni, állítsunk fel prioritási sorrendet az elvégzendő munkák között, hogy ha túlszaladnának a költségek, akkor legyen tartalékunk az olyan munkák elhalasztásából, melyek nem olyan égetőek. Emellett érdemes mozgásteret hagyni a költségtervekben, inkább számoljunk pesszimistán, túlárazva, hogy ne érjenek nagy meglepetések minket.

error: A tartalom a honlap tulajdonosának szellemi terméke!