Így készülj a nyelvvizsgára!

A globalizációnak hála ma már szinte lehetetlen nyelvtudás nélkül érvényesülni, nem csoda, hogy a diploma megszerzésének is az egyik alapfeltétele a nyelvvizsga. Ha még előtte áll ennek a megmérettetésnek, olvasd el mai írásunkat, amelyben megpróbálunk iránymutatást...

Hogyan készüljünk a vizsgákra?

A tanévnek ugyan lassan már vége, ennek ellenére az elkövetkezendő egy-két hétben még lehet számítani, dolgozatokra, felelésekre, az egyetemen pedig még vizsgákra. Vizsgázni senki sem szeret, ám vannak, akik könnyebben veszik az akadályokat, míg mások nehezebben....

Gimi vagy szakközépiskola?

Az első igazán komoly mérföldkő egy gyermek életében, amikor arról kell döntenie, hogy általános iskola után merre induljon tovább. Szerencsések azok, akik már egészen kicsi koruktól kezdve az álomszakmára készülnek, mert nekik egyértelmű, hogy melyik középiskola felé...

Állandó harc az élet egy kamasszal?

Felső tagozatos korára azt vesszük észre, mintha kicserélték volna a gyerekünket. Az addig szófogadó, kezelhető gyerekünk, aki szeretett volna a kedvünkben járni egyszerre ellenségessé, kritikussá válik, akinek szinte lehetetlen megfelelni. Biztosan, hogy pont úgy nem...
error: A tartalom a honlap tulajdonosának szellemi terméke!