Különóra: mikor és mit?

Bölcsődében és oviban ez még nem okoz gondot – bár manapság már egyáltalán nem ritka az óvodában sem -, iskolában azonban már komoly fejtörést okoz az, hogy mikortól és milyen különórára járjon a gyerek. Ma már annyi lehetőség van, hogy nem könnyű választani főleg...

Hogyan tanuljunk egy elsőssel?

Az iskolakezdés minden évben izgalmas, főleg az első osztályosok esetében. Nekik az óvoda után még minden új, meg kell ismerniük, és meg kell szokniuk az új rendszert, hiszen az iskola igen komoly váltást jelent az ovi után. Szülőként az a feladatunk, hogy...

Milyen a jó iskolatáska?

Bár a tanév még nem ért véget, az ovisok esetében az elmúlt napokban, hetekben derült ki, hogy kit hova is vettek fel, így szüleikben számtalan kérdés kavarog. Többek között az is, hogy mi mindent kell beszerezni majd az iskolakezdésre, melyek közül talán az egyik...

Mindent a testvérféltékenységről

Amikor egy kisgyereknek testvére születik, óhatatlanul is felüti fejét a testvérféltékenység, ami miatt a legtöbb szülő aggódik. Pedig maga az érzés teljesen természetes. Hiszen gondoljunk csak bele: addigi egyedüliként most meg kell tapasztalni, mi több, meg kell...
error: A tartalom a honlap tulajdonosának szellemi terméke!